Öko-szféra

Több mint 25 év szakmai tapasztalattal, ügyfeleim szolgálatában állok

Mezőgazdasági és vidékfejlesztési szaktanácsadó cégem van.

2002.-ben alapult maga a cég és 2011. óta dolgozom Karcagon, ebben az irodában.

Gödöllőn végeztem, a Gödöllői Agrártudományi Egyetem, Környezet és tájgazdálkodási intézetében. Továbbra is szoros a kapcsolatom az Egyetemmel és évek során is több projektjükben vettem részt.

Andrási Erika

A végső kifizetésig fogjuk a partnereink kezét.

Átlagosan 100 pertnerrel dolgozunk eggyütt. Az irodában jelenleg négyen dolgozunk, ketten foglalkozunk kifejezetten szaktanácsadással. Pályázatokat írunk és menedzseljük is.

Kiemelten fontos számunkra a gazdákkal történő személyes kapcsolattartás, hogy megismerjük egyéni szükségleteiket és ennek megfelelően intézzük nevükben ügyeiket, illetve hogy kölcsönös bizalmat tudjunk kiépíteni a közös munkához.

A körülbelül 100 partner, akikkel együtt dolgozunk, jelentősen különböző gazdaságokkal rendelkeznek. Alapvetően állattenyésztő, vegyes gazdaságokról beszélünk. A területi adottságoknak köszönhetően extenzív állattartás a zöme, de megtalálhatók nagyértékű kultúrákat termesztő partnerek is, különleges kultúrákat termesztő partnerek is, itt például a rizsre gondolok, és vannak magas genetikai értéket előállító, illetve fajtafenntartó gazdáink.

 

Hogyan segíthetünk? Így dolgozunk mi!

Fölmérjük a gazdaságok állapotát, megbeszéljük, hogy mire lenne szükségük. Ez akár egy technikai eszköz, technológia, de képzés is lehet, és ez alapján személyre szabjuk a fejlesztési lehetőségét.

Az az első annak, aki hozzánk bejön, hogy álmodjon 5 évre. Legyen egy víziója, mert ehhez a vízióhoz fogunk tudni majd csatlakozni. Látjuk a képességeit és lehetőségeit, fejlesztési és fejlődési lehetőségeket.

Megnézzük, hogy az adott gazdaságban, mik azok a fejlesztések, mik azok a digitalizációs lépések, ami képes megtérülni.

– Szolgáltatások –
Mivel foglalkozunk?

A mi felelősségünk, hogy olyan tanácsot adjunk, amivel a gazdálkodó előre tud lépni,

amivel rentábilisan tud fejlődni, nem pedig a csőd irányába indul el.

Elhivatottságunk

Mezőgazdasági tevékenységgel járó bürokratikus útvesztőkből mutatunk kiutat azoknak a gazdáknak, akik ránk bízták magukat.

Az idők változnak, így a termelőkkel szembeni elvárások is megváltoztak.

Levesszük a terhet a gazdák válláról, hogy arra fókuszálhassannak, amihez értenek.

Elhivatottságunk, hogy hozzájáruljunk munkájukhoz, lételemükhöz azzal, hogy segítünk biztos vagyoni hátteret teremteni a munkavégzéshez.

Egyensúlyt teremtünk a termelői tevékenységek és a természeti értékek között.

– Hasznos információk –
Tájékozódjon oldalunkon